De Kusttram, a tengerparti villamos 3.

<<< Előzmények


Oostende Ravelingen megállónál már bokáig homokban gázoltak szerencsétlen tuják. Elérkeztünk a vonal menti legnagyobb, 68 ezer lelket számláló városba.

Ismét júniusban járunk. Emlékszünk még arra az alacsonypadlósra, amire a westendei hurokban szálltam fel? Nos, idáig jöttem vele, Oostende Renbaan megállóig, mert a júniusi járműfelvonulás a közeli kocsiszínig tartott (mondom, róluk majd egy másik beszámolóban :-p ).

6033 és 6035 halad el a tengerparti apartman-lakótelep előtt a belváros felé.

A napos idő csalóka, hideg szél fúj, a tengerbe igy csak a kite-ozók, széllovasok merészkednek, az emberek inkább a parton maradtak most.

Innen egy delta elágazás vezet második kocsiszínünkhöz, ami ezen a napon részben meg volt nyitva a nagyközönség előtt.

Itt nem csak tárolnak járműveket, de itt végzik el rajtuk a nagyobb javításokat is. Tulajdonképpen főműhely-felszereltségű.

Itt pihen a 6000-es prototípus is.

Ugyan az első években még csatoltan is közlekedtek a BN kocsik, manapság már csak Albert-csatlással vannak felszerelve, hogy szükség esetén vontathatóak legyenek.

Én már meg sem lepődök rajta, hogy a BN csuklósok forgóvázában is a DÜWAG-okéval megegyező, amúgy Thyssen gyártmányú monomotoros-gumirugós-csőtengelyes hajtását találom.

Egy félig szétszerelt kerékpár is mellette feküdt. A féktárcsa mellett egy hatágú, csillag alakzatú alkatrészt láthatunk, ehhez kapcsolódik a csőtengely (szendvics) gumirugókkal, majd - ami itt nem látszik -, a csőtengely másik végén ugyanígy, gumirugózva kapcsolódik a tengelyhajtóműhöz, az pedig kúpfogaskerékpárral a jármű hossztengelyében elhelyezett motorhoz, amelynek másik tengelyvége a forgóváz másik kerékpárját hajtja ugyanígy.

Ezután egy újabb egyvágányú szakasz kezdődik: a belvárosban faltól falig felújítják a villamos utcáját. Vagyis nem csak a nosztalgiakocsik miatt borul fel állandóan a menetrend, hanem emiatt az érszorító miatt is.

Van, hogy a villamosok 5-6 perceket állnak a nyílt vonalon, hogy megvárják a szembejövőt.

A Thermae Palace Hotel igen jó hátteret ad a villamosoknak. Innen nem messze egy művészeti galéria is van (Venetiaanse Gaanderijen), ahol november közepéig a 125 éves tengerparti villamosról szól az egyik kiállítás - sajnos idő hiányában nem sikerült megnézni.

Mivel itt is burkolt, de kavicságyas pályánk van, a pályafelújításhoz elengedhetetlen volt ez a Plasser&Theurer aláverőgép, munka hiányában itt pihengetett.

Koninginnelaan megállóhelyen se veszik nagy hasznát az ideiglenes középperonnak a tolókocsisok...

Amúgy az a hihetetlen, hogy júniustól szeptemberig gyakorlatilag semmi nem történt itt. És még egyesek panaszkodnak a szegedi, miskolci pályafelújítások határidő-eltolásaihoz... :-p

Az IJzerstraaton elvesztett síneket is lehet találni. Ez egy üzemi összeköttetés volt a kilencvenes évekig.

Így, egyvágányozva érünk el a belváros egyik főterére, a Marie-Josepleinre.

Ahol dobunk egy szűk jobbost dél felé. Buszvégállomás is van a téren.

De Panne irányában ideiglenes peronokról lehet felszállni. Már ha az ember észreveszi a nem túl feltűnő kiírásokat a normál megállóban, én is útbaigazítottam már balga belgákat. :-)

Szerencsére ma már a magyar villamosbarátoknak se kell elérhetetlen csodaként bemutatni a kúszóváltót. Két különbség van a miénkhez képest: ez ugyebár méternyomtávú, másrészt több hónapos használatban van, így az üzembiztosság érdekében a végeken a rámpát odahegesztették a sínekhez. :-O

Nieuwpoorthoz hasonlóan egy kikötőöblöt kerülünk meg.

Na vajon melyik házat bontatnám le, ha választanom lehetne?!? :-)

Az innen kihajózók a közúti forgalmat akadályoznák, ám a zsilipet két oldalról megkerülve két párhuzamos felnyitható hídon is haladhat a forgalom, vagyis amíg az egyik híd fel van nyitva a hajók számára, addig a közút a másik hídon kerül. Így tesz az a VanHool csuklósbusz is.

A nagyvasúti állomás melletti Oostende Station [sztászión] a vonal legfontosabb állomása. A járművezetők többnyire itt kezdenek, itt végeznek, pihenőidejüket itt töltik, kocsiszín és buszgarázs található még itt. Geen Dienst: forgalmon kívüli kocsi.

Innen indul a - többnyire - HermeLijnekkel kiszolgált betétjárat Westendébe.

A középső vágányt általában félreállított kocsik használják.

Mindez azt jelenti, hogy rengeteg kocsimozgást lehet itt látni. A kétirányú alacsonypadlósak csak visszafognak, de az egyirányúaknak a környező utcákban vezetett hurokvágányon kell végigmenniük.

Folytatás >>>

A szöveget és a képeket Báti András készítette, kivéve ahol másként van feltűntetve (C) 2010